2009. november 26., csütörtök

Ami jött

Végre egy lazább nap. El sem hiszem. Nem indult jól a nap, mert eleve kicsit hideg volt (tudom november van, de nem volt rossz a szerdai meleg), meg késett a vonat, és ilyenkor lehet felgyalogolni a suliba. Az első két órán nem volt semmi, nem volt a tanárunk, így csak helyettesítés volt, végülis csak beszélgettünk. Legalább ez nem megerőltető.
Kicsit hülyén hangzik, de azért a sok hiányzónak van egy nagyon pici előnye is, nem vagyunk a legosszetartóbb osztály, annak ellenére, hogy a 2/3 már 8 éve tagja, de most a széthúzó osztály picit jobban összetart, mert minden társaságbólhiányzik jó pár ember, így semmittavés helyett beszélgetsz a jelenlévőkkel. Ennyit a nyálas dumáról, semmi kedvem igazából most, hogy ilyesmit írjak, csak megjegyeztem (zárójelben).
A harmadik óra után elmentünk az érettségi eredményemért (aki nem tudná, info emelt), ahol kicsit meglepődtem, mert azt hittem, hogy csak úgy, mint az írásbeli megtekintésekor, csak kezünkbe nyomják, és ágyő. De nem, ehelyett egy másfél órás ünepségen kellett részt venni, a sok öltönyös kiöltözött diák közt, szimplán utcai ruhában. Mentségemre szóljon, hopgy nekem ezt senki nem említette. Fél óra beszéd volt az elején, nem volt megindító, sem érdekes, inkább sablonos volt, amit minden alkalommal ellőnek. Végülis kézhez kaptam a törzslapot, aztán jöttem haza.
És itt jön nap fénypontja. (Na vajon mi?)
Nem kell holnapra tanulni, mert megyek a BME-re nyíltnapra.


--Hatásszünet--


Átaludtam a délutánt.
El tudjátok képzelni, ez mennyire hiányzott. Jó, igaz, eltudjátok képzelni, más is szokott fáradt lenni, de ez valami hihetetlenül jól esett.
Ennyit a személyes részről.
Egyszerűen, a gépem nem akar elkészülni. Eddig nem volt energiám, és kedvem felrakni a minden nap használt programokat, nem is beszélve azokról, amik szükségesek, de nem mindennap. Fel raktam egy Office2010beta-t, meg egy iTunes, mert a zene az első. Még nyáron, olvastam a FUEL nevű játékról, tetszett, hogy óriási a pálya meg minden, hát a pálya az óriási, de nem valami élvezetes. Kormánnyal lehetlen irányítani, billentyűzetről, meg nem szeretem. A fizikát teljesen mellőzték a játékból, így még arra sem jó, hogy kicsit kikapcsolódásként kocsikázz.
Értem én, hogy a játék egy katasztrófában játszódik, ezért sivár, kihalt minden, csak elvétve jön szembe valami mozgó jármű, vagy legyen valósághű, vagy akkor legyen igazán tragikus, érződjön a katasztrófa. Egyetlen plusz pont az, hogy a pálya tényleg bazi nagy, de unalmas, a fák ugyanúgy vannak kidőlve mindenütt. Az eső nagyon béna, van éjszaka, ami szintén béna. Egyedül, a napfelkeltében és lementében van reális színezete a világnak, egyedül akkor érdemes vele jétszani, abban a 2 percben.
Ennyit erről, majd vissza rakom a Shiftet, az legalább kellemes csalódás volt, hétvégi játékosként (najó, havonta 1-2 alkalom) kellemes kis játék, nem túl nehéz, de azért nem olyan könnyű, mint az undercover.

Mindenkinek szép estét, jó szórakozást!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

KTamás

KTamás on Facebook