Szeretnék reagálni Williams szösszenetére, nem válasszal, hanem inkább csak a személyes élményeim megosztásával.
Általában nekem is mindig valami szól a fülemben vonatozás, buszozás közben. Szeretem a pörgős, bulis zenéket, de vonaton valamiért mindig tovább léptetem őket. Kétféle zene van, amit szoktam vonaton hallgatni. Egyik kategória a magyar alternatív és softrock zenék, ahol érdemes a szövegre is figyelni, általában mindig eszembe jut róluk valami, amin elgondolkodom. Nem utazom sokat, csak az a napi 10 perc vonatozás, és az azt megelőző várakozás, de az pont elég 1-2 track meghallgatására. A nagy pörgésben úgysem jut idő a gondolkodásra, merengésre, jó alkalom erre a vonatra várakozás, amikor úgysem tud mit kezdeni magával az ember, ha egyedül kell várnia. Másik kategóriát képezik a monoton minimal és progresszív számok. Ezek nem feltétlenül jelentik a tuctuc technot és house stílusokat, hanem lehet akár rock, metál, vagy bármi más. Talán ezek vannak legjobban összhangban a vonat monoton zakatolásával. Itt ugyan nem jut eszünkbe semmi szövegről, viszont mivel könnyen emészthető zenékről van szó, így az első néhány másodperc után rááll a fejem, és igazából nem is a zenét figyelem, hanem vagy a jól ismert tájat, vagy elgondolkodom valamin.
A Nappal kapcsolatban az jutott eszembe, hogy jó dolog gyönyörködni benne, hiszen elsősorban neki köszönhetjük a meleget, meg egyáltalán az élhető bolygót. Sokkal rosszabbul viselik azok emberek a telet, akik ki sem mozdulnak egész nyáron a szabadlevegőre, nemhogy a természetbe. Szokták is mondani, hogy az északi országokban élők sokkal depressziósabbak.
Az álmokról van egy elméletem: Azokról álmodunk össze-vissza, tetszőlegesen keverve, amik vagy megtörténtek velünk, vagy gondolkodtunk rajta, elképzeltük. Álmokra érdemes odafigyelni, kicsit olyanok mint egy görbe tükör, megismerhetjük magunkat, ugyanis csak mi tehetünk arról, hogy mit álmodunk.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése